Cégutódlás és cégátadás

Vállalkozás átadása során nem minden esetben a külső befektetőnek való cégeladás a választott út.

Cégutódlás családon belül

A kézenfekvő eset, amikor a vállalkozás a gyerekeknek, családtagoknak kerül átadásra.

Ha egyetlen gyerekről van szó, aki már hosszabb ideje a cégben dolgozik, és így felkészülten tudja átvenni az irányítást, miközben a tulajdon megmarad a szülőknél, akkor ez nem, vagy minimális tanácsadást igényel.

Összetettebb a helyzet, ha több, adott esetben életkorban, felkészültségben, lelkesedésben eltérő gyerekről van szó. Még nagyobb a kihívás, ha csak az egyik gyerek vinné tovább a vállalkozást, míg a másik gyerek más karriert választott magának, vagy nem is a gyerek dolgozik a cégnél, hanem a házastársa, és a sort lehet folytatni.

Általánosságban elmondható, hogy többnyire nem a vállalkozás tulajdonának azonnali, teljes és feltétel nélküli átadása a célszerűen követendő út cégutódlás esetén.

Cégátadás munkavállalóknak

Amennyiben a menedzsment jelentkezik be a vállalkozás átvételére, akkor a menedzsment hatalmas előnye egy külső vevővel szemben, hogy a vállalkozás meglévő vezetői alaposan ismerik a cég működését, így jól fel tudják mérni magából a működésből eredő kockázatokat és lehetőségeket, egyúttal a vállalkozás irányítása vélhetően zökkenőmentes lesz.

Az átadó oldaláról nézve azonban hátrány lehet, illetve összetettebb konstrukciót igényelhet, hogy a máskülönben jól értékesíthető cég esetében a menedzsment vélhetően nem fog tudni olyan összegű vételárat olyan ütemezéssel ajánlani, mint azt egy külső vevő tenné. Más megközelítésben, ha a menedzsment az egyetlen jelentkező a vállalkozásra, akkor külső vevő keresése növelheti a végül elérhető eladási árat.

A menedzsment oldaláról nézve pedig az érdekeik képviselete külön odafigyelést igényel, ha a menedzsment a vételár előteremtéséhez végül külső befektetőt vesz igénybe.

Amennyiben kérdése lenne

Lépjen velünk kapcsolatba

Adequit Consulting

Tranzakciós tanácsadási szolgáltatások eladó vállalkozás tulajdonosok és céget vásárlók, befektetők számára

Az Adequit hirdetési oldal integráltan igénybe vehető tanácsadással Kft formában működő eladó cégek, azok részesedései és üzletágai értékesítéséhez és vételéhez. Cégeladást érintő témák a Cégeladás blogban

Az Adequit Consulting az Adequit cégértékesítési és tőkebevonási portál tranzakciós tanácsadás szolgáltatásokat nyújtó üzletága

Adequit Magyarország Kft.